HTML

TISZA-Stage

Túrák, kalandok és egyéb emberi történések a Tisza északi partjain. A szerkesztés helye: Ukrajna, Kárpátalja, Csap. Az ismeretlen elkövető: Palkó István (palkopisti@freemail.hu)

Utolsó kommentek

Friss topikok

FEKETE TISZA FORRÁSA - 2010

2010.08.24. 13:42 dixidixi

Az idén a szokásos banda híján rokonlátogatóban (István fiammal és Dénes unokaöcsémmel) tiszteltük meg a Tisza forrását, hogy jelenlétünkkel is emeljük a hely színvonalát. (A fotók mind nagy formátumúak, úgyhogy egér jobb gomb katt, kép megjelenítése és nagyíthatók)

Az idei túrát nagyban megkönnyítette Bíró András kőrösmezői (jaszinyai) pedagógus, avatott túraszervező és -vezető, akinek közreműködésével ezúttal a gyaloglandó táv harmadát UAZ terepjáróval tettük meg - kicsit borsos áron (100 hrn/autó/3 fős csapat = uszkve 2500 ft), de megérte. Andris tevékenységéről bővebben itt olvashatunk: http://karpat-tur.neobase.hu

Miután kiszálltunk a hullámvasútnak is beillő járgányból, már nyugodtabb technikával (lábon) lehettünk tekintettel a feltűnően egyre keskenyedő Tiszára, amelynek vizét az utolsó 15 kilométeres szakaszon zavartalanul ittuk (mivelhogy nem volt zavaros).

 

Az első éjszakát sikerült ugynabban az elhagyatott seablaka-seajtaja turistaházban tölteni, ahol két éve is meghúztuk magunkat. A kemény padlón enyhített az óvatosságból magunkal vitt gumimatrac, az éji hidegen meg az, hogy ajtó és ablak is volt az aránylag tiszta szobán. (Jöttek ugyan terepszínbe meg öltönyre vetkőzött atyafiak megtudni, mit keresünk ott, de használt a sajtóigazolvány, különben muszáj lett volna vodkát adni nekik.)

A "vendégház" mellett találtunk egy magyar millenniumi emlékkövet, amely egy meglehetősen csapzott facsoport kellős közepén árválkodik, ezzel a felirattal: 896 - 1896 EMLÉK FACSOPORT.

A táj továbbra is felülmúlhatatlan. A két évvel ezelőtti túrához képest csak egy helyen kellett átugranunk (!!!!) a Tiszát, mert egyik halódó hídja megadta magát az elemeknek (béke poraira). Szintén vászonra kívánkozna azon buszos és teherautós turisták arckifejezése, akik ilyen helyeken a hajukba és bármibe kapaszkodva igyekezték túlélni - veszetten imádkozva, keresztet hányva (ki milyen vallású), miközben majdnem kiestek a himbálózó járművek ablakain - a kirándulás apróbb örömeit.

Sűrű lihegések közepette értük el a fontos helymeghatározó pontnak is számító táblát, ahonnan már csupán 600 méterre és mindeközben 165 méterrel van alacsonyabban, mint a Tisza forrása. De az ilyen információk 1000 méteres tengerszint fölötti magasságban merőben megtéveszőek...

 Szóval, innen még egy olyan tüdőt próbáló kapaszkodó vezet a végcélhoz, hogy az ember fia-lánya végén örül, ha legalább hápogni tud.

Felérve elsőként a felújított Forrással találja szembe magát a túrázó, no meg persze úgy 20-30 pihent turistával, akik már kedélyesen kortyolnak a Tiszából és más, palackozott italokból, mellette jóízűen falatozva persze. Többük már elfelejtette, hogy jómaga is nemrég küzdötte fel ide magát, s csodálkozva pillant a frissen jött fuldoklóra. Viszont idefent már előkerül a térerő is, így az első dolog felhívni az aggódó rokonságot, hogy minden a legnagyobb rendben.

Dénes unokaöcsém és István fiam éppen a Tisza elrekesztésével szórakozik, ami odafent általános népi színjáték:

A forrás fölötti fennsíkon videót készítettem és áfonyát ettem. Előbbi később, utóbbi most:

 Miután kigyönyörködtük és -pihentük magunkat, ideje volt iszkolni, mert a környéken csúgya, dörgős felhők gyülekeztek (végül nem lett zápor). A visszaút pont olyan volt, mint az ide vezető, csak éppen fordítva, úgyhogy erre nem pocsékolok szavakat, jöjjön inkább még néhány fotó.

 Kislak áll a kis Tisza mentében...

 Fekete Tisza

Hosszú az út, és a vándor megpihen.

Szőrén üli (nem öli!) meg a lovát a jó hucul ember.

Kora reggel a Fekete Tisza völgyében.

A Tisza, amikor már alig két méter széles.

Kilátók a Tisza-forrás fölötti hegytetőről (István fiam és Dénes unokaöcsém).

És végül két kép arról, mitől is fekete a Fekete Tisza:

 

A helyszín: Ukrajna, Kárpátalja, rahói járás, Feketisza (Csorna Tisza) falu (a híd után).

Ennyi.

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://tiszastage.blog.hu/api/trackback/id/tr502243784

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
Locations of visitors to this page
számláló
süti beállítások módosítása